Felnőtt hírek„Optimista vagyok”

2022.07.19.
Új jobbátlövőnkkel, Mitar Markezzel készítettünk interjút a szezon előtt.

Jó pár szezon után hagytad el Gyöngyöst, miért hoztad meg ezt a lépést a karrieredben?

Igen, öt csodálatos évet töltöttem el Gyöngyösön, ahol néhány nagyon jó eredményt is elértünk, de úgy éreztem, hogy elérkezett az idő a váltáshoz és ahhoz, hogy valami újat is kipróbáljak a karrieremben.

Mi döntött végül mellettünk?

Volt néhány ajánlatom Magyarországon, aminek örültem, mert mindenképpen itt szerettem volna maradni. A legfőbb indokom az volt a Csurgó mellett, hogy egy jól szervezett klubról van szó, amelyről kizárólag csak jókat hallottam, mind a klub működéséről, mind az ott dolgozó emberekről egyaránt. Az elmúlt években több alkalommal is játszottak az Európa Ligában, de az is fontos szempont volt, hogy itt csak a kézilabdára kell koncentrálnom.

Az elmúlt szezonunk sajnos nem sikerült a legjobban, nem érezted esetleg azt, hogy rossz döntést hoztál?

Valóban nem a legjobb szezont zárta a csapat, de ebben azért sok minden egyéb körülmény is szerepet játszott, teljesen egyértelmű, hogy nem ezt a helyezést érdemelte volna a csapat. Az új szezon azonban új esélyeket hoz, bízom abban, hogy a tavalyi szezon eredményén javítani tudunk.

Miként látod a jövő évi keretünket? Vannak ismerősök a csapatban?

Szerintem jó kis csapat alakulhat ki, de ez nem csak a játékosok kvalitásától függ, elengedhetetlen a megfelelő kémia közöttünk, a jó csapategység, atmoszféra. Ahogy említettem öt éve játszom Magyarországon, szóval ismerem szinte az egész csapatot. Mirkoval három évet is együtt játszottam korábban, amit nagyon élveztem és a pályán kívül is jó barátok lettünk. Rajta kívül Mladent is közelebbről ismerem, akivel szintén jóban vagyok.

Mindennek függvényében mit vársz a csapattól a következő szezonban?

Én mindig optimista vagyok, ez most sincs másként. Sok csapatnál rengeteg változás volt a nyáron, mindig fontos és érdekes kérdés, hogy miként, mennyi idő alatt épülnek be az új játékosok. Bízom a jó eredményben, mert rutinos csapatunk van, ami akár előnyünk is lehet.

Fotók forrása: www.gykk.hu

 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/megalogistic.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2021 / 2022) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 93 201 132
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2022 Csurgói KK.