Felnőtt hírekNem volt kérdés

2022.05.03.
A végére ellépett a Szeged, szombaton pedig már a Fradi jön.

Több változás is volt a keretünkben a szombati, Tatabánya elleni mérkőzésünkhöz képest, hiszen Krecic és Kozina is vállalta a játékot, Krsmancic azonban eltiltás miatt hiányzott.
A találkozó meglehetősen gólszegényen indult, az első öt perc mindössze két gólt hozott, csurgói siker nélkül (0:2).
Tóth heteseivel hamar egyenlítettünk (2:2), de ennél többet nem engedett a Szeged.
Füstös védéseire ezúttal is számíthattunk és a védelmünkre sem lehetett sokáig panasz, volt olyan hét perces szakasz, amikor csak kétszer tudott betalálni ellenfelünk, ennek megfelelően nem is szakadtunk le az első húsz percben.
Külön öröm volt, hogy Füstös védései mellett Bazsó is betalált ekkorra, de a szintén itt nevelkedő Ács is pályán volt.
Az utolsó tíz percben megrázta magát a Szeged és a szünetre nagyobb előnyt tudott kialakítani – az utolsó nyolc percben hét gólt kaptunk.
 
A második félidő elején is sokat váratott magára az első csurgói gól, így sok kérdés nem is maradt a folytatást illetően (12:19). Sajnos az átlövéseink veszélytelenek voltak, ráadásul többször is a kapufa fogott ki rajtunk.
Borsos góljaival tartottuk valamelyest magunkat, de a szünetben beálló Konyicsák is több védést bemutatott, így valamelyest kozmetikázni tudtunk a korábbi kétszámjegyű különbségen (20:27).
A végjátékban sajnos újra gólképtelenek voltunk, így a szegediek sima győzelmet értek el az elhalasztott csurgói játéknapon.
Folytatás szombaton a Ferencváros ellen, ismét hazai környezetben.
 
Végeredmény: Csurgói KK – PICK Szeged 20:33 (11:17)
 
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/TDvagyon_logo.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tzenit_logo.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/BTL_logo_320.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2021 / 2022) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 93 201 132
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2022 Csurgói KK.