Kevés hiányzott ahhoz, hogy fordítsunk a végén.
A keretünk sajnos nem változott a Cegléd elleni találkozónkhoz képest, ami azt jelenti, hogy balszélsőt ezúttal sem tudtunk nevezni a találkozóra.
A mérkőzés egy mini hetes párbajjal kezdődött, előbb Krsmancic, majd Schäffer szerezte meg büntetőből csapata első gólját (1:1).
A folytatásban három, majd már négy góllal is vezetett a hazai csapat, akik a támadásbeli hibáinkat rendre indításgólokkal büntették, javarészt Kovacsics révén (9:5).
Pár percig még a Fradi irányított, az utolsó tíz perc azonban egyértelműen a miénk volt.
Jól láthatóan “feladták” a hazaiak a mi balszélső pozíciónkat, ám Hanusz és Krsmancic is hatékonyan használta ki a tudatosan kijátszott labdákat, így a szünetre egy találatra tudtunk zárkózni (15:14).

Popovic góljával hamar egyenlítettünk a fordulás után, de erre sajnos hamar érkezett a válasz hazai részről (16:15). Nem sokkal később azonban két góllal is vezetni tudtunk (17:19), de két perc sem kellett ahhoz, hogy az FTC kiegyenlítsen (19:19).
Irányítóinkat sajnos nem tudtuk cserélni, a félidő közepén pedig kezdtünk szétesni, ennek megfelelően négygólos mínusszal mehettünk a végjátékra (25:21).
Ismét megmutattuk azonban, hogy ilyenkor sem adjuk fel, előbb Hanusz, majd Popvic is betalált, így már csak kettő volt közte (25:23).
Újabb jó védekezés után támadhattunk az egygólos hátrányért is, Vasic hibáját azonban két góllal büntették (27:23).
Innen is volt még visszaút, ugyanis zsinórban háromszor is eredményesek voltunk, sőt mi több az egálért is volt labdánk, ám egy rossz passz után újra betaláltak a hazaiak, ez pedig már elég volt a sikerhez.

Végeredmény: FTC KN KFT – Csurgói KK 28:26 (15:14)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.