Felnőtt hírekNem sok esélyünk volt

2021.02.10.
Enerváltan játszottunk ma Veszprémben.

Az első percek alapján optimistán tekinthettünk volna előre, azonban a 2:1-es vezetésünk után zsinórban öt gólt kaptunk (6:2).
Ahogy egy hibát is vétettünk támadásban – tettük ezt javarészt eladott labda formájában -, azt a hazaiak azonnal góllal büntették, így a különbséget nem nagyon sikerült lefaragnunk.
Annak ellenére, hogy Tatai több alkalommal is hárítani tudott, a veszprémiek idővel még jobban elléptek, a félidő felénél már hét gól volt közte (12:5).
Támadásban kimondottan tompák voltunk, amit az egy félidő alatt szerzett 10 gólunk jól mutat.
A félidő utolsó hét percében pedig gólt sem kaptunk, ám a szerzett három találat csak a minimális felzárkózáshoz volt elég (16:10).

A második félidőt Borsos gólja nyitotta, amire viszont négy góllal válaszoltak a veszprémi fiatalok, így a lényegi kérdések el is dőltek (20:11).
A folytatásban Füstös a kapuba, Ács pedig irányító pozícióba érkezett a mieinknél, szerencsére mind a ketten hozzá is tudtak tenni a játékunkhoz.
Érdekesség, hogy az utolsó bő 15 percben mindössze két gólt lőttek a hazaiak, azonban ma ez is kevés volt ahhoz, hogy egyáltalán szoros mérkőzést tudjunk játszani.

Veszprémi KKFT – Csurgói KK 27:19 (16:10)

A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.