Szombaton Balatonfüredre utazunk, ahol több mint hat éve nem nyertünk bajnoki mérkőzésen.
Ellenfelünk ebben a szezonban lényegében hiba nélkül teljesített eddig, hiszen 8 mérkőzésen 6 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget ért el.
A Telekom Veszprém elleni idegenbeli találkozón elszenvedett vereség mellett mindössze a nyitófordulóban, a Budakalász vendégeként vesztettek pontot (27:27), a többi találkozójukon – köztük hazai pályán a Tatabánya ellen, vagy éppen legutóbb Gyöngyösön – egyaránt nyerni tudtak.
A házi góllövőlistájuk élmezőnyében a Szöllősi, Malinovic, Topic hármas található, akik sorrendben 49, 37 és 36 alkalommal találtak az ellenfelek kapuiba. Némi érdekesség, hogy ugyanez a három játékos volt a tavalyi szezon három legeredményesebb füredi kézilabdázója is, annyi különbséggel, hogy az irányító Szöllősit nem a jobbátlövő Malinovic, hanem a beálló Topic követte.
A tavalyi szezonban mind a két bajnoki találkozónk döntetlen eredménnyel zárult ellenfelünkkel szemben, előbb Csurgón 27:27, majd Balatonfüreden 26:26 volt a végeredmény.
Legutóbb egyébként a 2014/2015-ös szezonban sikerült nyerni Balatonfüreden, akkor a felsőházi rájátszásban 22:19 arányban tudtunk győzni Pordán Bálint és Stefan Cavor vezérletével.
Mérkőzés: Balatonfüredi KSE – Csurgói KK (K&H Liga)
Időpont: 2021. november 20. (18:00)
Helyszín: Városi Szabadidőközpont, Balatonfüred
Közvetítés: www.mksz.hu (online)
Hajrá Csurgó!