Felnőtt hírekNehéz lesz

2021.04.24.
Vasárnap újabb kemény feladat vár ránk.

A Tatabánya után a Balatonfüred ellen folytatjuk szereplésünket a K&H Ligában, nincs tehát könnyű hete a mieinknek.

Ellenfelünk jelenleg egy ponttal áll mögöttünk a tabellán, ám két mérkőzéssel kevesebbet játszottak eddig, a gólkülönbségük viszont húsz góllal jobb nálunk.

A két csapat első, fordulatokban gazdag mérkőzése az idei szezonban döntetlen eredményt hozott, októberben ugyanis 27:27-es végeredménnyel zártak a csapatok. 

Tavasszal remek formának örvend a balatonfüredi csapat, az első 12 tétmérkőzésükből ugyanis 11 alkalommal nyerni tudtak, egy hazai, Szeged elleni vereség „rondított” csak bele a képbe.

Ebben a hónapban egy Magyar Kupa bronzéremet már begyűjtöttek, ezt követően pedig egy hazai Veszprém és egy idegenbeli Szeged elleni vereség áll a hátuk mögött.

A bajnoki gólokat tekintve Szöllősi Balázs 93 góllal áll a házi góllövőlistájuk élén, őt 74 góllal Dejan Malinovic, 70 góllal pedig Petar Topic követi.

 

Mérkőzés: Balatonfüredi KSE – Csurgói KK (K&H Liga)

Időpont: 2021. április 25. (18:00)

Helyszín: Városi Szabadidőközpont, Balatonfüred

Közvetítés: a Balatonfüred facebook-oldala

 

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/TDvagyon_logo.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tzenit_logo.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2020 / 2021) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 471 412
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!