Felnőtt hírekNehéz hét előtt

2023.03.10.
Rövid interjú vezetőedzőnkkel, Baranyai Norberttel.

Kikerülhetetlen első kérdésként: mi történt a Budai Farkasok ellen?

Az első sikeres bajnoki mérkőzés után talán azt hihettük könnyebb feladatunk lesz. Sajnos, ami hibát el lehet követni a pályán azt nekünk sikerült is. Nem voltunk elég koncentráltak és ezt az ellenfél megérezte és ki is használta. Tanulságos kell, hogy legyen mindenki számára, ”fél gőzzel” nem tudunk mérkőzést nyerni. Csalódást keltő eredmény született és ez a hiba, akár sokba is kerülhet a végelszámoláskor.

 

Mennyire volt a fejekben ez a vereség még a Tatabánya ellen? 

Biztos vagyok benne, hogy a csapatot is megrázta a fájó vereség. Szerettünk volna a Tatabánya ellen javítani, mindenki nagyon elszánt volt. A túlzott akarás visszájára fordult, rengeteg technikai hiba és bizonytalanság jellemezte a játékunkat és ez egy nagyon jó Tatabánya ellen nem fért bele. Egyértelműen a jobb csapat nyert, de talán ekkora különbség nincs a csapatok között.

 

Mindezek tükrében mire számítottál a Komló ellen? Vízválasztó mérkőzésnek gondoltad? 

Egyértelműen gödörben voltunk, azon dolgoztunk, hogy kijöjjünk belőle. Átbeszéltük a történteket és bíztam benne, hogy a Komló ellen már más csapat lesz a pályán. Mindenképp vízválasztó volt, ha kikapunk, még mélyebbre ássuk magunkat, ha nyerünk lendületet adhat a továbbiakra. Örülök, hogy sikerült nyerni, így 4 pontot tudtunk szerezni az első négy fordulóban az őszi 5 ponthoz képest.

 

Most kisebb szünet van, de aztán egy rendkívül kemény hét következik tatabányai és budakalászi mérkőzésekkel. Mit vársz ezektől a találkozóktól? 

Szeretném, ha a játékban fejlődnénk az előző hetekhez képest, van most egy kis időnk rendezni a sorokat. Kettő komoly idegenbeli találkozó vár ránk, ahol ezt a hullámzó teljesítményt nem engedhetjük meg. Becsületesen fel fogunk készülni mindegyikre és meglátjuk, hogy a pályán ez mire lesz elég.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.