Számunkra nehéz helyzetből folytatódik a párharc.
Végre teljes kerettel várhattuk a soron következő mérkőzésünket, ez sajnos egyik felkészülési találkozónkon sem volt elmondható.
A korábbi tatabányai Komogorov gólja nyitotta a mérkőzést, egy darabig pedig tudtuk tartani az egygólos mínuszt (3:4).
Ezt követően némileg leszakadtunk ellenfelünktől (3:6), de Kovacsevics vezetésével pillanatok alatt kiegyenlítettünk, Herceg pedig ezt követően már előnyhöz is juttatta a mieinket (7:6).
A folytatásban is fej-fej mellett haladtak a csapatok, de az utolsó percekben újra ellépett a Konstanca, így 13:10-es hátrányból várhattuk a második harminc percet.

A fordulás után sajnos nem nagyon tudtunk közelebb férkőzni a vendégekhez, akik főleg a beállójukra építették a támadásaikat.
A játékrész felénél Gebhardt révén sikerült kettő gólta zárkózni (18:20), amit tudtunk is őrízni egy darabig, de a végjáték a románoké volt.
Sajnos az utolsó támadásunknál sem volt velünk a kapufa, Herceg talpról eleresztett bombájánál segítette ki a vendégek kapusát, így a visszavágó négygólos hátrányból, 27:23-as román előnyről folytatódik.
Végeredmény: Csurgói KK – HC Dobrogea Sud Constanta 23:27 (10:13)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
