A negyedórás gólcsendünk megbosszulta magát.
Rossz hírekkel zártuk a felkészülésünket, hiszen Vasvári Ádám mellé Gábor Marci is feliratkozott a sérültjeink listájára, ami jócskán megnehezítette a dolgunkat, főleg védelemben.
Idegesen kezdtek a csapatok, az első támadások mindegyik oldalon kimaradtak, a harmadik percben büntetőből született a találkozó első gólja (0:1).
Ellenfelünk irányította a játékot, de becsülettel tapadtunk rájuk.
Többször is passzívig tudtuk kivédekezni a támadásaikat, de az ekkor szélre letett labdákból szinte hiba nélkül tudtak eredményesek lenni a vendégek.
A négygólos hátrányunkat sikerült lefaragnunk a felére (9:11), ráadásul kilenc percig csak büntetőből kaptunk gólt.
Sajnos a játékrész végére érthetetlen módon szétestünk, az utolsó percekre pedig gólképtelenek maradtunk (9:15).

Ez sajnos kitartott a második játékrész elejére is, a 40. percben Herceg talpról talált be több mint negyedóra gólcsend után.
Hiába védekeztük ki többször is a tatabányai támadásokat, a labdáinkat hajmeresztő módon adtuk el, így a szoros eredményre esélyünk sem volt.
A végén még sikerült kozmetikáznunk az eredményen, de a tisztes helytálláshoz ez is kevés volt, jövő szombaton, hazai pályán a Komló ellen kell tehát visszatérni a helyes útra.

Végeredmény: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC 21:30 (9:15)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.