A Gyöngyös bosnyák válogatott átlövője a második nyári igazolásunk.
A tehetséges jobbátlövő Schäffer Zsolt leigazolása után újabb kézilabdázó érkezése vált hivatalossá, ugyanis nyártól klubunkban folytatja pályafutását Mirko Herceg.
A 28 éves kézilabdázó a bosnyák Izvidac csapatában, mindössze 16 évesen mutatkozott be a nemzetközi kupasorozatokban, az EHF-kupának pedig később a horvát Nexe csapatával is állandó résztvevője volt.
A 2017/2018-as szezont a francia első osztályban töltötte, ahol a Massy Essonne színeiben 21 mérkőzésen 74 alkalommal volt eredményes.
Ezt követően igazolt a rivális Gyöngyös csapatába, ahol hamar alapember lett új igazolásunk. Az első két gyöngyösi szezonjában – minden sorozatot alapul véve – 49 mérkőzésen 185 gólt szerzett, idén pedig 11 bajnoki találkozón 46 alkalommal volt eredményes, míg az EHF-kupában 4 mérkőzésen 14 alkalommal talált az ellenfelek kapujába.
Mirko Herceg és klubunk 2023-ig kötött megállapodást egymással.