Felnőtt hírekMagunknak tettük nehézzé

2020.10.10.
Nem játszottunk jól, de a két pontot sikerült itthon tartani.

A találkozót illetően sok hiányzó volt mind a két oldalon, nálunk Füstös, Kovacsevics, Nagy és Krecic sem tudott a keretben lenni.

Nem kezdtünk aztán jól, Lele Ákos vezetésével a mérkőzés eleje ellenfelünknek sikerült jobban.

Kicsit később fordítottunk, utána azonban visszavette a vezetést az Orosháza, de villámgyors jobbszélsőnk, Vasics Marko góljaival a szünetre csurgói előnynél mehettünk (11:9).

A második félidőre mondhatnánk, hogy változott a játék képe, de sajnos ez nem lenne igaz.

Az irányítás nálunk volt, de amint labdánk volt nagyobb előnyt kialakítani, rendre belehibáztunk, legyen szó eladott labdáról vagy akár egy belemenésről.

Krsmancic és Leimeter szerencsére azonban szállították a gólokat és külön öröm volt, hogy Pallag Pétert több mint féléves szünet után ismét láthattuk a kapuban.

A játékrész felét elhagyva megint három gól volt az előnyünk – Hanusz gólja után 22:19 volt az eredmény -, ám ahelyett, hogy végleg eldöntöttük volna a mérkőzés sorsát, megint hibáztunk, amivel magunkra is húztuk a lelkes orosháziakat.

Szerencsére egy gólnál közelebb már nem tudtak jönni, az utolsó percekben pedig Tatai ismét labdákat fogott, így végül visszaállt a háromgólos differencia a csapatok között.

 

Végeredmény: Csurgói KK – Orosházi FKSE-Linamar 29:26 (11:9)

A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2020 / 2021) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 471 412
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!