Borsos, Vasics és Szeitl is 5-5 gólt ért el.
Tartalékos kerettel érkezett a mai összecsapásra a dabasi csapat, hiszen tegnap még bajnoki mérkőzésen szerepeltek hazai pályán a Gyöngyös ellen.
Nem foglalkozva azonban ezzel, magabiztosan, motiváltan kezdtük a találkozót, az első tíz percet 7:0-ra tudtuk hozni.
A jól kézilabdázó Borsos újabb gólt szerzet, ezután pedig a Dabas is megszerezte első találatát a mai mérkőzésen (8:1).
Pár perccel később még nagyobb lett az előnyünk (11:2), ezután viszont kiegyenlítettebb játékot hozott a találkozó.
A korábbi kilencgólos előnyünk a szünetre is megmaradt (17:8), izgulni pedig a folytatásban sem kellett.

A fordulás után hamar tízgólosra nőtt különbség, ezt követően pedig állandósulni látszott a két csapat közti differencia.
A lelkes vendégek Kende vezetésével igyekeztek tartani magukat, de Pallag számos alkalommal kifogott rajtuk.
A utolsó 15 percre fiataljaink – Ács és Tormás – is érkeztek vissza a pályára, Krecic kivételével több játékosunkat is pihentetni tudta vezetőedzőnk.
A találkozót végül 10 góllal nyertük meg (29:19), így ott vagyunk a Magyar Kupa következő körében.

Végeredmény: Csurgói KK – Dabasi KC VSE 29:19 (17:8)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.