Hét góllal nyertünk a szezon utolsó bajnokiján.
Átlövő hiányban szenvedtünk a tegnapi, Eger elleni találkozónkon, hiszen a szerdai kupamérkőzésen megsérülő Gábor Marcira nem számíthattunk, ami egyben azt is jelentette, hogy mindössze Borsos és Krecic volt bevethető átlövő pozíciókban.
Ennek ellenére kimondottan jól kezdtük a mérkőzést, néhány pontatlan támadást leszámítva az elejétől kezdve magabiztosan teljesítettünk.
Bő tíz perc után 8:1-re vezettünk, amihez az is kellett, hogy a remeklő Pallag védéseiből több alkalommal is könnyű gólt tudjunk szerezni, mint például a fiatal Bazsó esetében is.
A folytatásban is lendületesen kézilabdáztunk, egy újabb Vasics-gól után 15:7 volt az állás, de ezen a különbségen a szünetre jelentősen javítani tudott a 7 a 6 elleni játékra átálló egri csapat (17:13).

A második játékrészt is sikerült jól indítanunk, Popovic vezetésével ismét növeltünk a különbségen (21:15).
A folytatásban főként a szélekről volt eredményes az Eger, amire mi ekkor Krecic és Krsmancic góljaival feleltünk.
A különbség szerencsére nem nagyon csökkent a felek között, a találkozó végén pedig Füstös is több labdát hárítani tudott, így végül magabiztos győzelemmel zártuk a szezon bajnoki részét.

Csurgói KK – SBS-Eger 32:25 (17:13)
A mérközés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
Szép volt fiúk!