Az egyéni edzéstervek alapján már javában készül csapatunk a következő szezonra.
Július 21-én találkozik először csapatunk az új szezonban, az ilyenkor kötelező mérések után pedig ezúttal is kétnapos csapatösszetartásra utazunk Barcsra, eleget téve főszponzorunk, a Dráva-Coop Zrt. meghívásának.
Ezt követően már „élesben” folyik a munka, augusztus első hétvégéjén pedig már felkészülési mérkőzés is vár Baranyai Norbert alakulatára.
A tervek szerint 5 mérkőzést is játszunk majd a felkészülés során, ellenfeleink között magyar, osztrák, szlovén és horvát csapatok is lesznek.
Megmérkőzünk a tervek szerint a frissen feljutó Budai Farkasokkal, de az osztrák felsőházas Graz és a horvát bronzérmes Sesvete alakulata is az ellenfeleink között szerepel. Az említett találkozókon kívül ismét részt veszünk a szlovén Novo Mestoban megrendezésre kerülő tornán, ahol a lehetséges ellenfelek között a házigazda Krka, a tavalyi 4. Ribnica és a tavalyi 6. Koper csapatai szerepelnek.
A tervezett edzőmérkőzéseink:
Augusztus 6. (szombat): Csurgói KK – Budai Farkasok
Augusztus 10. (szerda): HSG Graz (osztrák) – Csurgói KK
Augusztus 19-20. (péntek-szombat): Nemzetközi kézilabda torna, Novo Mesto (Szlovénia)
Augusztus 27. (szombat): Csurgói KK – RK Sesvete (horvát)