Felnőtt hírekKönnyed győzelem

2023.09.09.
Első hazai bajnokinkon magabiztos sikert arattunk.

Mitar Markez sérülése miatt “hiányosan” vártuk a mai bajnokit, ami nem indult jól a mi szempontunkból.
Szeitl góljára ugyanis három góllal válaszoltak a vendégek, de ezt követően magabiztos tíz percet hoztak a mieink (1:3).
Holló lehúzta a “rolót”, tetszetős támadójátékunk pedig 7:0-s szériát eredményezett (8:3).
A vendégek mindent megtettek, hogy visszajöjjenek a meccsbe, de a lendületes játékunk ezt nem igazán engedte.
Nagyjából 8-9 perccel a szünet előtt már hat gól is volt az előnyünk, ami aztán hétre duzzadt a félidőre, szélsőink igazán elemükben voltak az első harminc percben.
A rövid pihenő sem fogta meg a lendületünket, a második félidőt Herceg, Tufegdzic és Szeitl góljai nyitották (22:11).
A lényegi kérdések úgy tűnt, hogy eldőltek, csapatunk pedig mindent megtett azért, hogy kiszolgálja a lelkes publikumot.
Igazán szép támadásokból szereztünk gólokat, de néha azért túl könnyelműnek is bizonyultunk, amit többször is kihasznált az Eger.
A találkozó kilencgólos hazai győzelemmel ért véget, folytatás jövő szombaton a Dabas otthonában.
 
Végeredmény: Csurgói KK – QHB-Eger 35:26 (18:11)
 
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
 
Szép volt fiúk!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.