Felnőtt hírekKomlóra utazunk

2022.09.23.
Újabb nehéz idegenbeli csata vár ránk.

Kevés olyan csapatról mondhatjuk el azt, hogy a tavalyi szezonban oda-vissza sikerült „legyűrnünk” őket. Némi meglepetésre a Komló éppen ilyen alakulatnak számít, hiszen a hazai 23:19-es siker után idegenben is nyerni tudtunk 30:29-re. Ezt nyugodtan nevezhettük bravúrnak, hiszen mindazonáltal, hogy Komlóról ritkán térünk haza pontokkal, erősen tartalékos kerettel tudtunk nyerni a hazaiak ellenében.

Az idei szezonban mind a két alakulat 4-4 pontnál áll, a Komlónak azonban nüansznyival jobb a gólkülönbsége, amit a jóval több lőtt góljának köszönhet.

Nyerni tudtak a Fejér B.Á.L.-Veszprém és a Budai Farkasok otthonában is, ugyanakkor hazai környezetben – a két találkozó között – kikapott a Nemzeti Kézilabda Akadémiától, ami mindenképpen meglepetésnek számított.

Az első körben 34, aztán 29, majd pedig 38 gólt értek el, így a góllövésre nem is lehet nagy panasza a komlói szakmai stábnak. Ebben nagy szerepe van a heteseket is magabiztosan lövő fiatal irányítónak, Melnyicsuk Viktornak, aki már 25 gólnál jár, ezzel pedig vezeti is a bajnokság góllövő listáját.  

Mérkőzés: Sport36-Komló – Csurgói KK (K&H Liga)

Időpont: 2022. szeptember 24. (18:00)

Helyszín: Városi Sportközpont, Komló

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

 

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.