Sok hibával játszottunk, de a második játékrészben végül fordítani tudtunk.
A Matko Rotim nélkül érkező mieink kezdték a mai összecsapást, Markez révén pedig a vezetést is megszereztük.
Jamali átlövéséből gyorsan válaszoltak a hazaiak, ez a fej-fej melletti játék pedig a folytatásra is igaz volt.
Kránitz remekelt a hazai kapuban, de aztán szerencsénkre Holló Bazsi is elkapta a fonalat, így a kezdeti gólgazdag percek hamar megváltoztak.
Markez újabb gólja után 7:9-nél először vezettünk két góllal, de buta hibák miatt előbb kettős, majd hármas emberhátrányba kerültünk, amit ki is használt a Cegléd (9:9).
Krsmancic révén a következő percekben is többször mi vezettünk, de a szünet előtti utolsó percben fordított ellenfelünk.

Fontos támadást védekeztünk ki a fordulás után, a kétgólos ceglédi vezetés helyett így egalizáltunk, majd Herceg gólja után a vezetést is visszavettük.
Zömében továbbra is mi irányítottuk a játékot, de ahogy kicsit nagyobb előnyre tehettünk volna szert, rendre hibát vétettünk, amiből hol kiegyenlítettek, hol pedig a vezetést szerezték meg a ceglédiek.
Krsmancic a hátán vitte a csapatot, gólerős játéka nagyban kellett ahhoz, hogy ismét fordítsunk, de egy védelmi hiba, majd Gebhardt révén egy kihagyott helyzet után megint X lett.
A sérülésből visszaálló Herceg passzívnál kulcsfontosságú gólt szerzett fél perccel a vége előtt, amire már nem tudott eredményesen válaszolni a Cegléd, így két ponttal utazhatunk haza.

Végeredmény: HÉP-Cegléd – Csurgói KK 24:25 (13:12)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.