A rengeteg kihagyott helyzet ellenére is itthon tartottuk a pontokat.
Az első percek csurgói előnyt hoztak, de a 3:1-es vezetésünk után sajnos vendég-gólok következtek.
Sokat voltunk ekkor emberhátrányban, ráadásul két hetest is elrontottunk az első tíz percben, igaz, Markez a kipattanót be tudta lőni (5:7).
Többször is három gól volt a hátrányunk ekkor, de ezt idővel sikerült ledolgoznunk és 10:10-nél ismét egálról folytatták a csapatok.
Rotim gólerős játékával pár perc múlva aztán már a mi oldalunkon volt a háromgólos előny, de, hogy ne legyen hiány fordulatokban, ezt egyre faragta a NEKA (16:15).

A második játékrész elején tartani tudtuk az 1-2 gólos előnyünket, annak ellenére is, hogy Palasics finoman szólva is elkapta a fonalat a vendégek kapujában.
A felnőtt válogatottnál is számításba vett hálóőr 5 labdát is fogott az első tíz percben, ami bizony kellett ahhoz, hogy tapadni tudjanak a boglári fiatalok.
Herceg góljánál 20:18-ra még mi vezettünk, de pár perc múlva már hátránynál kellett időt kérnie Baranyai Norbertnek (20:21).
Új taktikai elemmel próbálkoztunk ekkor, de a 7 a 6 elleni játékunk nem nagyon ült, így az utolsó tíz perc kétgólos csurgói hátrányból indult (21:23).
Ahogy már többször is bizonyítottuk ebben a szezonban, a végjátékra ezúttal is összekaptuk magunkat, és egy 5:0-s szériával végül nem hagytunk kérdést az utolsó percekre a nagyot küzdő akadémisták ellen.

Végeredmény: Csurgói KK – HSA Neka 26:24 (16:15)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.