Felnőtt hírekKemény dió

2022.09.15.
Pénteken Tatabányára utazik csapatunk.

Két egyaránt megnyert találkozó után várják a csapatok a pénteki összecsapást, hiszen hozzánk hasonlóan a Tatabánya is négy ponttal áll a mérkőzést megelőzően.

A Budai Farkasok elleni idegenbeli siker után, hazai pályán rangadót nyertek a Ferencváros ellen, ami fontos lépés volt számukra az esetleges bronzéremhez vezető úton.

Érdekesség, hogy mind a két találkozót 7 találattal nyerték meg, előbb 32:25, majd pedig 37:30 arányban.

Ancsin Gábor 15, Josip Peric pedig 14 góllal áll a házi góllövőlista élén, utóbbi játékos ráadásul most nyáron érkezett ellenfelünkhöz.

Nem egyedül tette ezt, hiszen összesen 11 játékos érkezett a bányászhoz, szinte kivétel nélkül egykori vagy jelenlegi válogatott játékosok, ráadásul új szakvezetővel, Tombor Csabával indultak neki az új szezonnak.

Tavaly mind a két alakulat csalódást keltő szezont zárt, miután a Tatabánya csak az 5. helyen végzett – ezzel nem is kvalifikálta magát az Európa Ligába -, míg nekünk egy szintén feledhető 9. helyezés jutott a „lefújáskor”.

Az elmúlt szezonban egyébiránt Csurgón 27:22, Tatabányán pedig 32:24 arányban maradtunk alul ellenfelünkkel szemben, így pontnak, pontoknak egyik összecsapáson sem örülhettünk.

Mérkőzés: MOL Tatabánya KC – Csurgói KK (K&H Liga)

Időpont: 2022. szeptember 16. (18:30)

Helyszín: Multifunkciós Csarnok, Tatabánya

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

Hajrá Csurgó!

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.