Utánpótlás hírekKedvező helyeken

2022.01.10.
Serdülő és ifjúsági csapatunk is jól teljesített eddig az idei szezonban.

Serdülő alakulatunk egy mérkőzéssel kevesebbet játszva az éllovas Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatánál holtversenyben a tabella második helyéről várja a bajnokság tavaszi folytatását.

Gazdag Tibor csapata 11 mérkőzésen mindössze egyszer szenvedett vereséget, éppen a listavezető bogláriak otthonában kaptunk ki 36:33 arányban.

A bajnokságban a mieink kapták a legkevesebb gólt, gólkülönbségünk pedig a második legjobb a mezőnyben.

Góllövésben csurgói oldalon Horváth Péter áll az élen 76 találattal, akit az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Dömötör Ádám követ 59 találattal. Érdekesség, hogy minkét játékosunk ott van a mezőny 15 legeredményesebb kézilabdázója között.

A szezont Baranyai Norberttel kezdő, majd Pavlovics Darkoval folytató ifjúsági csapatunk a 12 eddig lejátszott találkozóján 9 győzelmet és 3 vereséget ért el, ezzel pedig holtversenyben a harmadik helyen „telelünk”.

A szezont kimondottan jól kezdtük el, hiszen az első hét mérkőzésünkön mindössze egyszer kaptunk ki, nyerni tudtunk többek között az éllovas Nemzeti Kézilabda Akadémia otthonában is, akik egyébként mindössze két ponttal állnak a mieink előtt.

Bazsó Gergely 67 góljával az eddigi legeredményesebb csurgói játékos, őt Skoda Levente 62, Breuer Marcell 53, Varga Martin pedig 49 góllal követ.

A szezon serdülő csapatunk számára folytatódik előbb, hiszen január 27-én már bajnoki mérkőzést játszunk a Veszprémi KKFT otthonában, míg az ifiknek február 3-án hazai környezetben, a Tata ellen folytatódik a bajnokság.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.