Három korosztályban is dobogós helyen zártuk a szezont.
Ifjúsági III-as csapatunk a harmadosztály E csoportjában szerepelt és a 20 mérkőzésen szerzett 16 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség végül a stabil második helyre volt elég a vereség nélkül záró Kalocsa mögött.
Molnár Ferenc csapata kapta a szezon során a legkevesebb gólt, mindösszesen 419-et, ami mérkőzésenként 21 gólnak felel meg átlagosan.
A szinte kizárólag serdülő korosztályú csapatunkban Magyar Botond 72 góllal végzett a házi góllövőlista élén, megelőzve az egyaránt 59-59 góllal záró Domján Zsigmond-Harangozó Ádám párost
U15-ös csapatunk szinte hibátlan alapszakaszt zárt a másodosztályban, hiszen 10 bajnoki mérkőzésen 9 győzelmet és 1 vereséget értünk el, az egyetlen vereséget ráadásul még az első mérkőzésén érte el Vörös Károly alakulata.
A jó teljesítményünk pedig felsőházi szereplést ért, az újabb 10 mérkőzésen elért 8 győzelemre, 1 döntetlenre és 1 vereségre pedig szintén büszkék lehetünk, ami egyébiránt a második helyet jelentette a IV. csoportban.
Az U14-es korosztály IV. csoportjában két csapatunkkal is nekivágtunk a szezonnak. Az I-es csurgói csapat a második helyen zárt, miután 17 győzelmet, 1 döntetlent és 6 vereséget tudott felmutatni a 24 lejátszott találkozó után. A II-es csapatunk 2 győzelmet és 2 döntetlent ért el a 20 vereség mellett, ezzel pedig a csoport utolsó helyén zártunk.
Az U12-es korosztályban összesen 10 versenyhétvégét rendeztek a szezon során. A baranyai, zalai és somogyi alakulatokat felvonultató mezőnyben végül négy alkalommal örülhetett győzelemnek Takács Balázs csapata, míg a szintén csurgói Eötvös DSE fiataljai hat alkalommal is győztesen hagyták el a pályát és kétszer döntetlen eredménnyel végeztek.