Huszonnégy óra alatt két összecsapást is megnyertünk.
Külföldi játékosaik nélkül készülhettek a csapatok a mai Liga Kupa összecsapásra, ez pedig főként a belső posztokon okozott problémát a szakvezetőknek.
Nálunk idegenlégiósainkon kívül Nagy, Füstös és Kovacsevics sem volt bevethető, így csonka kerettel, egy tegnapi idegenbeli bajnoki után várhattuk a mai összecsapást.
A találkozó elején mind a két alakulat a védelmére helyezte a hangsúlyt, az első tíz perc mindössze négy gólt hozott (2:2).
Támadásban többször akadozott a játék – főként Borsos átlövésiben bízhattunk -, a védelmünk azonban Tataival a kapuban kimondottan jól teljesített.
Az első húsz percben mindössze 5 gólt kaptunk (7:5), a játékrész utolsó tíz percében azonban megnyíltak a “gólcsapok”, de az előnyünkön szerencsére ekkor is növelni tudtunk (14:11).

A második harminc perc elején gyorsan egy gólra zárkózott vissza a Gyöngyös, de ennek ellenére ekkor is mi irányítottuk a játékot.
A 39. percben Gebhardt gólja után ismét négyre duzzadt az előnyünk (18:14), a félidő közepén pedig már hat is volt közte (24:18).
A fiatal Ács jól szállt be a mérkőzésbe, gólokkal és Gerdán – teljesen jogos – kizárattatásával vétette észre magát.
A Gyöngyös igyekezett faragni a hátrányon, hogy a visszavágót kedvezőbb helyzetből várhassa, de Hanusz vezetésével az utolsó pillanatig küzdöttünk.
A végeredményt végül Vasics utolsó másodpercekbeli gólja állította be, a visszavágó 29:25-ös csurgói előnyről folytatódik.

Csurgói KK – HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 29:25 (14:11)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
Szép volt fiúk!