Felnőtt hírekIsmét idegenben

2021.11.25.
Pénteken a Ferencváros otthonába látogat csapatunk.

Nem akármilyen sorozatban van alakulatunk, hiszen a Tatabánya, Balatonfüred páros után egy hasonlóan nehéz feladat vár ránk, egészen pontosan a bajnokság negyedik helyén álló Ferencváros otthonában.

Ellenfelünk 9 mérkőzésen 10 pontot gyűjtött be, nyerni tudtak hazai pályán a Budakalász és a NEKA ellen, míg idegenben a Kecskemét, az Eger és a Dabas csapataival szemben.

Eddigi vereségeik a papírformának némiképp megfelelően alakultak, hiszen a fővárosban alulmaradtak a Veszprém és a Szeged ellen, valamint Gyöngyösön és legutóbb Tatabányán nem tudtak eddig pontot szerezni.

A házi góllövőlista tekintetében nincs nagy meglepetés az FTC-nél, 54 góljával ugyanis magasan Nagy Bence áll az élen, aki egymaga szerezte csapata góljainak az ötödét.

A tavalyi szezonban mindkét esetben hazai győzelemmel zárult a két csapat találkozója, miután számunkra idegenben 28:26-os vereséget szenvedtünk, hazai környezetben azonban 33:29-re mi nyertünk, bebiztosítva ezzel az akkori 5. helyünket.

 

Mérkőzés: Ferencvárosi TC – Csurgói KK (K&H Liga)

Időpont: 2021. november 26. (18:00)

Helyszín: Elek Gyula Aréna, Budapest

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

 

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.