A Gyöngyösön mutatott jó játékot nem tudtuk megismételni.
A találkozó nekünk indult jobban, Gebhardt és Gábor Marci góljaival 2:0-ra vezettünk az első percek után.
Nem sokkal később Krsmancic és Hanusz is “beköszönt”, ám ezt követően mondhatni kezdődhetett minden elölről (4:4).
Sajnos több alalommal is – javarészt jogosan – egyberhátrányba kerültünk, valamint hetest ajándékoztunk a dabasiaknak, amit Tóth Ádám higgadtan értékesített is.
Az előny ennek ellenére nálunk volt, a félidő második feléhez 11:9-es vezetéssel érkeztünk el, Pallag Péter jól teljesített a csurgói kapuban.
Sajnos a folytatás már ellenfelünk szempontjából alakult jobban, akik egymásután négy gólt szerezve fordítottak is (11:13).
A támadójátékunkon többször is a tanácstalanság látszódott ekkor, rendre passzívnál kellett zárni a csurgói akciókat, szinte kivétel nélkül Krecicre hárult ez a szerep.
A hátrányunkat sikerült ledolgozni a szünetig, de végül egy újabb sikeres Tóth Ádám bünető vendég előnyt jelentett a szünetre (14:15).

A második félidő első találatát Szöllősi Szabolcs szerezte, nem sokkal később azonban fordítani tudtunk, sorrendben Krsmancic, Kovacsevics és Gebhardt talált be (17:16).
Sajnos ez sem lendített át a holtponton, így a dabasiak ismét fordítani tudtak és bizony egészen a végjátékig mi futottunk az eredmény után.
Hiába dolgoztuk le mindig az 1-2 gólos lemaradásunkat, a pontatlan támadásainkat végül mindig megbüntette a Dabas.
A ma is jó teljesítményt nyújtó Gábor Marci a hátán vitte csapatunkat, az 57. percben éppen az ő gólja jutatta – húsz perc után – újra vezetéshez a mieinket (25:24).
A végén a kétgólos előnyért támadhattunk, de egy kapufa után még maradt ideje egy támadásra a vendégeknek.
Ezt úgy tűnt, hogy ki is tudjuk védekezni, de egy peches mozdulat után végül visszakerült a labda a dabasiakhoz, akik éltek is a lehetőséggel és pontot szereztek Csurgón.

Csurgói KK – Dabasi KC VSE 25:25 (14:15)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.