Felnőtt hírekHullámzó teljesítmény

2020.05.06.
Bár a szezont törölték, az eddigi eredményeinkre ezúttal is visszapillantottunk.

 

A bajnokságban lejátszott 18 mérkőzésen – ami az összes forduló 70%-ának felel meg – 19 pontot sikerült gyűjtenünk.

Hullámvölgyeket és hullámhegyeket egyaránt megéltünk, hiszen pont nélkül maradtunk például az Eger vagy a Vác otthonában, nyerni tudtunk azonban hosszú idő után Komlón vagy éppen Csurgón a Tatabánya és a Balatonfüred ellen.

Lőtt gólok terén sajnos nem teljesítettünk jól, az átlagban szerzett 25 gól mérkőzésenként semmi esetre sem számít jónak, az átlagban kapott 25 gól ellenben a Szeged és a Veszprém után a harmadik legjobb mutató.

A bajnokságban Aleh Astrashapkin 65 góllal volt a mieink legeredményesebb játékosa a „lefújáskor”, a nála öt mérkőzéssel kevesebbet játszó Vasics Márkó 53 góllal a második helyre került, míg Hanusz Egon 47, Kovacsevics Antonijo pedig 40 góllal következett a sorban.

A Magyar Kupában a másodosztályú PLER-Budapest kiejtése után a Komlót is búcsúztatni tudtuk, így ismét bejutottunk (volna) a Final Fourba, ahol a Szeged, a Veszprém és a Balatonfüred is kvalifikálta magát.

Az EHF-kupában először nem kis meglepetésre nyerni tudtunk a román Constanta otthonában, ami – Leimeter Csaba visszavágón szerzett utolsó másodperces góljának köszönhetően – elégnek bizonyult a továbbjutáshoz.

A folytatásban a francia ezüstérmes Nimes várt ránk és újabb bravúrt elérve a félidei kétgólos hátrányt megfordítva 28:25-re nyerni tudtunk az első mérkőzésen, ám a visszavágón végül magabiztosan érvényesítette a papírformát  a csoportkörbe jutó Nimes. 

A törölt szezon utolsó mérkőzését a március 11-i Magyar Kupa mérkőzés jelentette.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.