Felnőtt hírekHanusz Egon: Stuttgart!

2021.02.22.3
A német csapat klubrekordnak számító összegért kivásárolta csapatkapitányunkat, aki így a nyártól a Bundesligában folytatja karrierjét.

 

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett el klubunk, hiszen a napokban egy olyan szerződés köttetett meg, amire talán túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy teljes kisváros büszke lehet.

Saját nevelésű kézilabdázónk, aki a szemünk láttára nőtt fel, lett fiatal kora ellenére csapatkapitányunk, meghatározó játékosunk, majd decemberben felnőtt válogatott kézilabdázó, jó pár csurgói szezon után távozik.

A Bundesligában szereplő Stuttgart csapata, amely a nyártól spanyol edzővel dolgozik, kivásárolta élő szerződéséből csapatkapitányunkat, aki így ezt a szezont követően a világ legerősebb bajnokságában szerepelhet.

Hanusz Egon: „Nehéz most megszólalnom, hiszen mindenki tudja, hogy ezer szállal kötődők ehhez a klubhoz, amelynek mindent köszönhetek! 

Szeretném megköszönni az összes edzőmnek, hogy segítették a pályafutásomat, a legnagyobb köszönet azonban Dr. Varga Jánosnak jár. Ha Ő nincs, akkor most itt ez az egész sincs és aki, mint mindig, most is tartotta a szavát!

Hosszú vívódás után, de végül örömmel fogadtam el ezt az ajánlatot, hiszen egy álmom teljesül azzal, hogy ebben a bajnokságban játszhatok. Nehéz lesz itt hagynom a nevelőegyüttesemet, de hiszem azt, hogy még lesznek közös céljaink.

A búcsúzásnak azonban nem most van itt az ideje, ugyanis rengeteg feladat vár még ránk. Sajnos a sok hiányzó miatt belső posztokon „elfogytunk” az utolsó meccseken, de szeretnék még szép sikereket elérni ebben a szezonban. Erre az idényre kimondottan jó társaság alakult ki itt Csurgón!” 

 

Szívből gratulálunk „Goni”! 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.