Felnőtt hírekGrega Krecic távozik

2023.03.01.
Szlovén válogatott jobbátlövőnk a nyártól a Bajnokok Ligájában is szerepelhet.

Eldőlt, hogy három szezon után távozik csapatunktól Grega Krecic, aki nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését és következő idénytől máshol folytatja pályafutását.
A 27 éves kézilabdázó 2020-ban, Koperből igazolt Csurgóra és már első csurgói szezonjában is kulcsembere lett a mieinknek.
A tavaszi szezon ugyan eddig gyengébben sikerült neki is, ám az őszt olyan kiválóan zárta, hegy előbb a szlovén bő, majd a januári világbajnokságra utazó szűk keretbe is bekerült, Montenegró ellen pedig pályára is lépett.
Grega összesen 69 mérkőzésen szerepelt eddig klubunkban és 241 alkalommal talált az ellenfelek kapujába.
 
A távozásával kapcsolatban klubunk elnöke, dr. Varga János adott rövid tájékoztatást:
 
“Természetesen szerettük volna megtartani Gregát, akinek nagy szerepe volt az őszi remeklésünkben. Már az ősz közepén megkezdtük a tárgyalásokat, de a válogatottbeli bemutatkozása “megpecsételte” a sorsunkat, a döntése azonban érthető. Az egyik szemünk természetesen sír, a másik azonban nevet, hiszen egy újabb játékos kerül egy komoly európai csapatba Csurgóról.”

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.