Felnőtt hírekFanatikus közeg

2024.05.31.
Vezetőedzőnkkel, Vladan Maticcsal készítettünk interjút.

Egy ideje már nem dolgoztál Magyarországon, mennyire követted az elmúlt szezonokat?

Két és fél év után térek vissza a magyar bajnokságba, de természetesen ismerem azért a mezőnyt. Úgy látom, hogy nagy változások vannak, főleg az élcsapatok utáni régióban. A Győr, a Balatonfüred, a Tatabánya vagy a Fradi négyes rendkívül erősnek ígérkezik, természetesen megpróbálunk közéjük férkőzni mi is. Őszintén szólva kíváncsi vagyok én is, hogy mire lehetünk képesek.

Mi döntött amellett, hogy Csurgóra igazoljál?

Azért jöttem Csurgóra mert látom, hogy itt mennyire szeretik a kézilabdát, mind a szurkolók, mind a vezetők fanatikusak, ez pedig motivál. Amit dr. Varga János és családja beletesz ebbe, az nagyon ritka, igazán tiszteletreméltó, így fontos számomra, hogy mindenkit ki tudjunk szolgálni és örömet okozzunk a kilátogatóknak. Olyan csapatot szeretnék, akivel mindenki elégedett tud majd lenni, lássák azt, hogy rajtunk semmi sem múlott!

Ellenfélként sokat jártál már Csurgón, mennyire tartottad az ittenit nehéz pályának?  

Csurgón mindig nehéz volt pontot vagy pontokat szerezni, ez nekünk is ritkán sikerült. Tatabányán mindig könnyebb dolgunk volt, de Csurgó tényleg mindig „nehéz pálya” volt. Szeretném, ha hazai pályán újra verhetetlenek lennénk, idegenből pedig minél több pontot tudnánk majd elhozni.

Milyen célokat fogalmaztál meg a következő szezont illetően?

Az elért 5. hely számomra bravúr eredmény, nem lesz egyszerű ezt megismételni. Nekem a fő célom az, hogy szép, nézhető és szerethető legyen a játékunk, modern és gyors kézilabdát játszva.  

Mit lehet tudni a csapat felkészüléséről?

Július 18-án kezdjük a felkészülést, ami különböző felmérésekkel indul. Ezután egyből csapatépítésre megyünk, hétfőtől azonban már teljes gázzal készülünk a szezonra.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2024/04/Port-invest_original-320x187.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.