Gólgazdag mérkőzésen gyűjtöttük be a fontos két pontot.
Sajnos mára Füstös Ádám is felkerült a sérültjeink listájára, így végül három hiányzóval vártuk a mai összecsapást.
Az hamar kiderült, hogy a védelmünket alaposan átszervezte a szakmai stáb, hiszen a hatosfal helyett ezúttal az 5:1-es formációnak szavaztunk bizalmat.
Ez meg is zavarta a veszprémieket, akik az első hat percben mindössze egyszer találtak be Pallag Péter kapujába, szemben a hat szerzett csurgói találattal (6:1).
Felidézve a jó őszi játékunkat ismét ezer fokon égtünk, ekkor még sem védekezésben, sem pedig támadásban nem nagyon lehett hibát találni csurgói részről, negyedóra után 12:6 volt az eredmény.
A félidőhöz közeledve azonban puhábbá vált a védelmünk, ennek eredményeként két gólra zárkóztak fel a vendégek (16:14), de az utolsó öt perc Hanusz vezetésével ismét a miénk volt (20:16).

A szünet után egy darabig még megmaradt ez a 3-4 gólos előnyünk, de egy újabb Éles-gól után idővel ismét csak kettő találat volt közte (23:21).
Krecic, Vasics, majd pedig Hanusz is betalált erre válaszul, így megint megnyugtatóbbá vált az előnyünk (26:21).
Potyogtak ekkor a gólok, ahogy az egyik csapat betalált, máris érkezett rá a válasz a túloldalon, szerencsére ennek köszönhetően az előnyünket is tartani tudtuk.
Idővel aztán megnyitotta védelmét a Veszprém, ami zavart is okozott nálunk, de Alem Toskic erre reagálva azonnal időt is kért.
Bő tíz perc volt ekkor hátra, ellenfelünk pedig mindent egy lapra feltéve a kapusát is levitte, de ezt többször is ki tudtuk használni, többek között Tatai Péter is betalált ekkor (35:28).
A végjátékban taktikusan tartottuk az előnyünket, így szerencsére ezúttal vissza tudtunk vágni a ma is nagyot küzdő Veszprémnek.

Csurgói KK – Veszprémi KKFT 39:33 (20:16)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
Szép volt fiúk!