Remekül kezdtünk Romániában, de végül kettős győzelemmel jutott tovább a Konstanca.
Sajnos betegség miatt újabb két játékosunk esett ki a sorból, a sérült Tatai után Schäffer és Kerkovits sem vállalta a játékot.
A hiányos keret ellenére kimondottan jól kezdtük a mérkőzést, Krsmancic és Krecic vezetésével 3:1-re, majd pedig 4:2-re is elléptünk.
Füstös Ádám remekelt a kapuban, közben pedig Krsmancic “kipirosozta” a konstancai Cabát, aki lényegében letarolta irányítónkat.
Juhász a balszélről három gólra növelte az előnyünket (6:3), de sajnos pár perc alatt kiegyenlített a hazai csapat (7:7).
Ezt követően kicsúszott az irányítás a kezünből, amihez azért pár csurgói kiállítás is kellett.
“Füsi” védései ellenére több alkalommal is három gól volt a hátrányunk, de Herceg vezetésével ezt háromszor is egyre faragtuk, a szünetre azonban ismét három lett a csapatok közti különbség (16:13).

A második játékrész a szerb válogatott Nikolic góljával indult, de Herceg szépíteni tudott a túloldalon (17:14).
A Konstanca a folytatásban sajnos hat góllal is ellépett (22:16), a védekezésünk ekkor nem volt kellően stabil.
A beszálló Konyicsák is több alkalommal védeni tudott, jobbszélsőink pedig hiba nélkül értékesítették a helyzeteiket, így idővel el is kezdtünk faragni a hátrányunkon.
Rotim második találata után három volt közte (27:24), ez a differencia pedig a lefújáskor is megmaradt a csapatok között, így ellenfelünk kettős gyözelemmel, 58:51-es összesítéssel jutott tovább a második körbe.
Végeredmény: HC Dobrogea Sud Constanta – Csurgói KK 31:28 (16:13)
A mérkőzés részletes staisztikája IDE kattintva érhető el.