Felnőtt hírekEredményes hétvége

2019.08.18.

A tavalyi harmadik helyezés után idén megnyertük a szlovéniai felkészülési tornát.

A fehérorosz Minszk elleni nyitómérkőzést remekül kezdtük, a kezdeti pár gólos előnyünkből ideővel már 13:5-ös vezetés alakult ki.
Zaponsek a kapuban, Nagy Szabi pedig támadásban remekelt, még azt is “elbírtuk”, hogy a büntető vonaláról több alkalommal hibáztunk.
A második félidőben azért közelebb tudott kerülni ellenfelünk, de mindig akadt egy-egy jó teljesítmény a holtpontoknál, ebben a félidőben többek között a végül négy gólt is szerző Potocnik átlövéseiben bízhattunk.
A találkozó végére visszaállt a nagyobb különbségű csurgói előny, mindössze 20 gólt kapva sikerült nyernünk a jó erőkből álló fehérorosz csapat ellen.

Az ezt követő második elődöntőben a Trebnje csapata egy gólgazdag találkozón 33:30-ra nyert a házigazda Krka csapata ellen, így előbbi alakulat a döntőben, míg utóbbi a bronzmérkőzésen volt érdekelt szombaton.

A torna második napja fehérorosz győzelemmel indult, pénteki ellenfelünk, az SKA Minszk együttese 26:21-re nyert a házigazdák ellen.

A döntő számunkra nem indult jól, a szlovén Trebnje szinte átrobogott rajtunk.
Már négy góllal is vezetett ellenfelünk, amikor tíz perccel a szünet előtt – 11:7-es állásnál – összekaptuk magunkat.
Feljavult a védekezésünk, támadásban pedig a Cehte, Szeitl páros volt kellően hatékony, így a szünetre sikerült fordítani is.
A második játékrészben már végig nálunk volt a vezetés, mely idővel – szélsőink villámgyors góljainak is köszönhetően – egyre nagyobb lett.
A végjátékban sem kapcsoltunk vissza és végül tízgólos, 33:23-es győzelemmel hódítottuk el a torna 1. helyéért járó serleget.

A torna végeredménye:

  1. Csurgói KK
  2. RK Trimo Trebnje (szlovén)
  3. SKA Minszk (fehérorosz)
  4. MRK Krka (szlovén)

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.