A felkészülés első napjairól Füstös Ádám és Tomislav Spruk nyilatkozott.
Füsi: “Már nagyon vártam hogy újra munkába állhassunk, főleg azt, hogy újra a kapuban lehessek. Ezt a hetet erőnléti, illetve egy futó teszttel kezdtük. Úgy gondolom, hogy mindenki felkészülten érkezett az alapozásra, mivel jó eredmények születtek. Napi két edzéssel készülünk a bajnokságra, délelőtt erőnléti, délután pedig labdás edzésekkel. A következő hetekben már edzőmérkőzéseink is lesznek.”

Tomi: “A felkészülés legelején különböző kondis és futó teszteket csináltunk. Azt gondolom, hogy mindenki megfelelő állapotban tért vissza, mindenki megcsinálta a Levi által küldött feladatokat. Azóta már volt néhány edzésünk, amelyek természetesen érdekesek voltak számomra, hiszen egyike vagyok az új játékosainknak. Eddig nagyon jól érzem magam itt, örülök, hogy ideigazoltam. A srácok személyében jó embereket ismertem meg, sokat kommunikálva és egymást támogatva igazán jó eredményeket érhetünk el a szezonban.”