Utánpótlás hírekÉlményekkel teli hétvége

2022.06.12.
Harmadik helyen végzett serdülő csapatunk a bajnokságban. Szurkolóink pedig csodás hangulatot varázsoltak.

Remek hétvégét zárt serdülő csapatunk, hiszen a szigetszentmiklósi „zárókörben” bronzérmet szereztünk, kiérdemelve a jogot arra, hogy kijelenthessük: az ország harmadik legjobb serdülő csapata a Csurgói Kézilabda Klub lett!

A Final Four első játéknapján a legjobb keleti csapatként érkező Ferencváros volt az ellenfelünk, amely négy ponttal nyerte meg csoportját a Pick Szeged előtt.

Sajnos a találkozót rendkívül rosszul kezdtük, hiszen ellenfelünk 4:0-ra, majd 5:1-re is vezetett. Szerencsére gyorsan magunkra találtunk, a félidőre pedig már csurgói előnynél mehettünk (14:12). A szünet után ismét nem a miénk volt a kezdés, a fővárosiak ugyanis 6:1-es szériát tudtak hozni (15:18), de az utolsó percekre óriásit küzdve ismét visszajöttünk (25:25). A végjáték sajnos a Fradié volt, amely nehezen tudta csak érvényesíteni a jelentős súlybeli és magasságbeli előnyét.

A második játéknapra talán még nagyobb elánnal vágtunk neki, már a bemelegítésnél látszódott, hogy a bronzérem nélkül bizony nem nagyon akarunk hazamenni.

Az első percektől kezdve uraltuk a mérkőzést, a szünetben 17:12-re, míg a 45. percben már 25:15-re is vezettünk az ellen a Szeged ellen, amely mindössze hétméteresekkel maradt alul a Nemzeti Kézilabda Akadémia elleni elődöntőben.

A végén kicsit kiengedve 28:24-re tudtuk megnyerni a bronzmérkőzést, a sikerben pedig óriási szerepe volt a kilátogató szépszámú csurgói közönségnek is, akik egyértelműen hazai pályát varázsoltak a szezon meglepetéscsapatának számító mieinknek!

Szép volt fiúk! Gratulálunk az egész CSAPATNAK!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.