Az első játékrész remek játékával kialakított különbség szerencsére kitartott a mérkőzés végéig.
Idei első tétmérkőzésünket a sérülés miatt hiányzó Tóth Ádám nélkül vártuk, ellenfelünk pedig a tavaly még másodosztályban szereplő Kecskemét csapata volt.
A találkozó elején villámrajtot vettünk, Kovacsevics és Szrinka gólváltása után ugyanis lényegében állva hagytuk a kecskemétieket. Kevesebb, mint húsz perc után már 12:2 állt az eredményjelzőn, a jól védő Tatai mindössze egy akciógólt kapott.
Bencze József már másodszor kért ekkor időt és ez úgy tűnt, hogy egy picit meg is fogja a mieinket, hiszen Országh duplája után némiképp közelebb jött ellenfelünk. Szerencsére ennél sokkal közelebb már nem tudtak jönni, így megnyugtatónak tűnő hétgólos előnyről várhattuk a folytatást.

Ekkor kevesen gondolták, hogy egy nyögvenyelős második felidővel folytatódik a találkozó, ám sajnos végül ez következett be. Ehhez bizony nagyban mi is hozzájárultunk, hiszen több alkalommal könnyelmű megoldásokat választottunk, elsősorban támadásban. A vendégek ekkor már talán minden mindegy alapon a hét a hat elleni játékkal támadtak, amellyel rendre problémát tudtak okozni nekünk, főleg Menyhárt révén, aki a balszélről szinte hiba nélkül lőtte a helyzeteit.
Szerencsére a kritikus helyzetekben mindig volt egy jó megoldás, így kettő gólnál közelebb nem is tudott férkőzni ellenfelünk. A vége háromgólos hazai siker lett egy remek első és egy felejthető második félidő után.

Csurgói KK – Kecskeméti TE-Piroska Szörp 25:22 (15:8)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.