Felnőtt hírekCsak a szokásos

2020.09.01.
Több mint öt hónap után játszunk újra tétmérkőzést.

Mondhatni „belehúztunk” a bajnokság sorsolásakor, ugyanis a sokszoros bajnok és kupagyőztes Veszprém otthonában indul el számunkra a 2020/2021-es, némiképp talán speciális idény.

Ez a párosítás nekünk akár papírformának is nevezhető, az elmúlt négy szezonunkból ugyanis három alkalommal is a Veszprém ellen kezdtünk.

A tavalyi, végül törölt szezonban egyszer játszottunk a veszprémiekkel, de a 36:20-as idegenbeli vereségünk sajnos nem túl szoros találkozóról árulkodik.

Az akkori találkozó 2-2 legeredményesebb hazai és vendég játékosai közül csak a 9 gólig jutó Manuel Strlek játszhat a holnapi összecsapáson, ugyanis a 7 gólos Gajic, valamint a csurgói részről 5 gólig jutó Astrashapkin és a 4 gólt jegyző Hadziomerovic is távozott azóta csapatától.

A veszprémiek kerete ennek ellenére a nyáron sem gyengült, sőt mi több, az egyaránt spanyol válogatott Corrales, Maqueda páros, a dán válogatott Markussen és az orosz válogatott Shishkarev leigazolása, vagy éppen a magyar válogatott Ligetvári visszatérése is minőségi erősítés lehet a bakonyiak számára.

Ellenfelünk ebben a szezonban egy bajnoki összecsapáson már túl van, a Budakalász elleni nyitányon 35:24-re tudtak nyerni hazai környezetben.

 

Mérkőzés: Telekom Veszprém – Csurgói KK

Időpont: 2020. szeptember 2. (18:00)

Helyszín: Veszprém Aréna, Veszprém

Közvetítés: M4 Sport (TV)

 

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.