Jó érzéssel tekintettünk vissza az idény első felére.
A 2022/2023-as szezon első felében több mint dupláját szereztük a tavaly őszi pontjainknak, hiszen amíg egy éve ilyenkor nyolc pontunk volt, addig most 17 pontnak örülhetünk, ez pedig a tabella negyedik pozícióját jelenti az őszi szezon végeztével.
Lőtt gólok terén (is) óriásit léptünk előre tavalyhoz képest, hiszen majdnem átlagosan négy góllal lőttünk többet az ősszel, ami szám szerint 29 gól mérkőzésenként.
Kapusaink remeklése ellenére a kapott gólok oldalán szintén növekedés tapasztalható, de itt mérkőzésenként kevesebb mint egy gól a különbség tavalyhoz képest.
A lejátszott 13 mérkőzésen összesen 69 darab két perces kiállítást szedtünk össze, ez pedig több mint tíz perc emberhátrányt jelent mérkőzésenként. Ez valamelyest több a tavaly összeszedett kiállításainknál, csakúgy, mint a játékosainknak felmutatott piros lapok száma, hiszen a tavaly egész szezon során gyűjtött három piros lapunkat idén félszezon alatt felülmúltuk, ugyanis eddig négy alkalommal mehetett valamelyik játékosunk idő előtt zuhanyozni.
Érdekesség, hogy a tavalyi öt legeredményesebb csurgói játékosból négyen (Mladen Krsmancic, Grega Krecic, Gábor Marcell és Mirko Herceg) ezúttal is ott vannak a házi góllövőlista élmezőnyében, ám a nyáron érkező Mitar Markez „kiszorította” a tavaly ötödik helyen záró Matko Rotimot.
A házi góllövőlista állása:
- Grega Krecic 66 gól (13 mérkőzés)
- Mladen Krsmancic 64 gól (13 mérkőzés)
- Mitar Markez 46 gól (13 mérkőzés)
- Gábor Marcell 35 gól (13 mérkőzés)
- Mirko Herceg 27 gól (10 mérkőzés)