Felnőtt hírekAz év utolsó hazai mérkőzése következik

2021.12.03.
Szombaton a Komló csapata látogat majd Csurgóra.

A Komló hozzánk hasonlóan 10 mérkőzést játszott eddig a szezonban. Ezeken a találkozókon összesen 8 pontot gyűjtöttek be, miután nyerni tudtak hazai pályán a Kecskemét és az Eger ellen, valamint idegenben a Nemzeti Kézilabda Akadémia otthonában is, továbbá döntetlen eredményre végeztek hazai környezetben a Gyöngyös és a Dabas csapataival szemben. 

Legeredményesebb játékosuk „természetesen” a balátlövő Srecko Jerkovic 40 találattal, aki évek óta megbízhatóan szállítja a gólokat a komlóiaknak és aki már többször is borsot tört a mieink orra alá. 

A szombati találkozó lesz egyébiránt az utolsó hazai találkozónk ebben az évben, klubunk pedig a teljes jegybevételt jótékony célra használja majd fel, hiszen ebből az összegből karácsonyi ajándékokat vásárlunk majd a somogyvári gyermekotthon lakóinak. 

Mérkőzés: Csurgói KK – Sport36-Komló (K&H Liga) 

Időpont: 2021. december 4. (18:00) 

Helyszín: Id. Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó 

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.