Felnőtt hírekA tizenötödiket kezdjük

2022.09.02.
Nem igazán kell messze utaznunk az új szezon első bajnoki fordulójában.

Egy erősen feledhető szezon után kezdjük meg 15. élvonalbeli idényünket, amely reményeink szerint több sikert hoz majd, mint a tavalyi. Könnyű dolgunk idén sem lesz, hiszen az élcsapatok utáni mezőny nagyon „egyben van”, így idén is várhatóan nüanszok fognak dönteni az alakulatok között.

A 2022/2023-as idényt ráadásul egy kemény csatával kezdjük – némiképp meglepetésre nem a Telekom Veszprém ellen… -, a Nemzeti Kézilabda Akadémia elleni találkozó a tavalyi szezon alapján ugyanis akár rangadónak is betudható.

A jobb tavaszunk okán végül magabiztosan előztük meg a balatonboglári fiatalokat, ám csak a két lejátszott bajnoki alapján nem nekünk állt volna a zászló, ősszel 29:23-ra ugyanis kikaptunk, míg tavasszal „csak” 26:23-ra nyertünk.

Ellenfelünk kerete több helyen is változott a tavalyi szezonhoz képest, hiszen hét új játékos is érkezett, jelentős részük belső posztokra, köztük az éppen tőlünk kölcsönbe érkező Ács Péter is.

Mérkőzés: HSA NEKA – Csurgói KK (K&H Liga)

Időpont: 2022. szeptember 3. (19:00)

Helyszín: NEKA Csarnok

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

 

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/megalogistic.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2021 / 2022) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 93 201 132
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2022 Csurgói KK.