Felnőtt hírekA Tatabánya érkezik pénteken

2021.11.11.
Egyik csapat sem kezdte túl jól az idei szezont.

Az elmúlt években stabilan bronzérmes Tatabánya az idei szezonban is az egyik legnagyobb esélyese a dobogó harmadik fokának, a hét mérkőzésen gyűjtött öt pont azonban nem a legjobb szezonkezdetről árulkodik, amely – a mi esetünkhöz hasonlóan – edzőváltáshoz vezetett.

Az eddigi pontjaikat egy egri győzelem, hazai környezetben a Budakalász legyőzése, valamint a Dabason elért egy pont adja, ezeken a találkozókon kívül kikaptak Gyöngyösön, Balatonbogláron, Balatonfüreden, valamint hazai környezetben a Szeged ellen.

Az eddigi bajnoki találkozóikon Zdolik Bence „termelte” a legtöbb gólt, szám szerint 34-et, amivel az összesített góllövőlista 7. helyén áll, holtversenyben irányítónkkal, Mladen Krsmanciccsal.

A tavalyi szezonban Tatabányán kínosnak nevezhető 33:16-os vereséget szenvedtünk, hazai környezetben azonban valamelyest sikerült borítani a papírformát, hiszen a 9 gólig jutó Vasics, valamint a 7 gólt szerző Hanusz vezérletével 28:28-as döntetlent értünk el.

 

Mérkőzés: Csurgói KK – Grundfos Tatabánya KC (K&H Liga)

Időpont: 2021. november 12. (18:00)

Helyszín: Id. Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

 

Hajrá Csurgó! 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.