Felnőtt hírekA „szomszédba” utazunk

2021.10.29.
Szombaton a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatához látogatunk Balatonboglárra.

Mind a két alakulat győzelem után várja a szombati összecsapást, de a két siker között jelentős különbség fedezhető fel, ugyanis amíg mi „megizzadtunk” a Dabas ellen, addig a bogláriak nem kis meglepetésre 31:21 arányban felülmúlták a tavalyi bronzérmes Tatabányát.

Nem ez volt egyébként az akadémisták első sikere a bajnokságban, hiszen hat kör után már három sikérnél, ezzel együtt pedig hat pontnál járnak.

Érdekesség, hogy mind a három győzelmüket hazai környezetben szerezték meg, a Tatabánya előtt nyerni tudtak az Eger (28:24), valamint a Dabas (24:23) csapatai ellen is, hazai környezetben eddig tehát 100%-os a mérlegük.

Idegenben a nyitófordulóban a Szeged ellen szenvedtek először vereséget (40:22), majd pont nélkül maradtak egy szorosabb találkozó után a Budakalász otthonában (30:28), végül pedig Balatonfüreden is (33:24). 

A házi góllövőlista élén az irányító és átlövő poszton egyaránt bevethető Kovács Gergő áll 25 góllal, utána a balátlövő Stranigg János és a beálló Papp Tamás következik egyaránt 19-19 találattal. 

 

Mérkőzés: NEKA – Csurgói KK (K&H Liga)

Időpont: 2021. október 30. (16:00)

Helyszín: NEKA csarnok, Balatonboglár

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

 

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.