Felnőtt hírekA szezon számokban

2021.06.21.
Néhány statisztika a nemrég záródó idényből.

A maratoni hosszúságú szezon során összesen 38 mérkőzést játszottunk, amiből 26 a bajnokságban, 2 a Magyar Kupában, 10 pedig a Liga Kupában került lejátszásra.

Az összesített mérlegünk 22 győzelem, 6 döntetlen és 10 vereség volt ezeken a találkozókon, ami egy bajnoki 5. helyezésre és egy Liga Kupa győzelemre volt elég.

A bajnokságban mérkőzésenként átlagosan 27 gólt lőttünk és ugyanennyit kaptunk, az összesített gólkülönbségünk plusz 5 gól volt a „lefújáskor”.

A védelmünk puhának semmiképpen sem volt nevezhető, hiszen összesen 143 darab két perces kiállítást kaptunk, ami mérkőzésenként átlagosan több, mint tíz perc emberhátrányt jelentett.

Büntetők terén összesen 119 alkalommal állhattunk a hét méteres vonalhoz, amiből 92 alkalommal értünk el gólt, ez pedig jónak nevezhető, közel 80%-os hatékonyságot jelent.

Az házi góllövőlista élén Mladen Krsmancic végzett 125 találattal, ezzel az előkelő 7. helyen végzett a bajnokság összesített góllövőlistáján, annak ellenére, hogy szerb irányítónk három mérkőzést is kihagyott sérülés miatt.

„Krsmát” csapatkapitányunk, Hanusz Egon 95, szlovén jobbátlövőnk, Grega Krecic pedig 93 góllal követ a sorban, utóbbi játékos akciógólok tekintetében viszont az első helyen végzett a 84 gólos Hanusz és a 71 gólos Vasic előtt.

Maradva szintén a bajnoki mérkőzéseknél, összesen 5 játékosunk mondhatja el magáról, hogy mindegyik találkozónkon benevezésre került, nevezetesen Ivan Popovic, Hanusz Egon, Tatai Péter, Szeitl Erik, és Borsos Tamás, utóbbi három játékos ráadásul a szezon mind a 38 mérkőzésén a szakmai stáb rendelkezésére állt.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.