Felnőtt hírekA negyedik felvonás

2021.05.07.
Újabb nehéz találkozó következik a bajnokság hajrájában.

Nem akármilyen a mérlegünk eddig ebben a szezonban a Gyöngyös ellen, hiszen három mérkőzésből hármat is megnyertünk ellenük, ráadásul ebből kétszer idegenben tudtunk győzni.

A Liga Kupában – légiósok nélkül – oda-vissza vertük őket, a bajnokságban azonban megizzadtunk ellenük, hiszen egy kiélezett mérkőzésen végül mindössze egy góllal tudtunk idegenben diadalmaskodni (26:27).

Azóta több húzóembere is visszatért sérüléséből a gyöngyösieknek, ennek eredményeként pedig nincsenek is rossz formában, hiszen legutóbbi öt találkozójukból háromszor is nyerni tudtak, az egy-egy Tatabánya és Szeged elleni hazai vereségeken kívül.

Góllövősben ellenfelünk oldalán továbbra is a Markez-Herceg átlövőpáros áll az élen 85 illetve 82 góllal, akiket Ubornyák Dávid 57 találattal követ.

 

Mérkőzés: Csurgói KK – HE-DO B.BRAUN Gyöngyös (K&H Liga)

Időpont: 2021. május 8. (18:00)

Helyszín: Id. Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó

Közvetítés: az MKSZ-csatornáján (élő)

 

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/megalogistic.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2021 / 2022) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 93 201 132
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2022 Csurgói KK.