Felnőtt hírekA félszezon számai

2023.12.29.
Néhány érdekesség az idény első feléről. 

Remekül kezdtük ezt a szezont, hiszen a Telekom Veszprém otthonában lejátszott szezonnyitó után zsinórban három találkozót is megnyertünk, de ezt követően sajnos négy találkozón mindössze egy pontot szereztünk, igaz, azt a rivális Ferencváros otthonában.

A folytatásban visszatértünk a helyes útra, hiszen az öt hátralévő mérkőzésünkön a megszerezhető 10 pontból 9-et gyűjtöttünk össze, legyőztük hosszú idő után a Balatonfüred vagy éppen a Tatabánya csapatait is, utóbbit ráadásul idegenben.

A 13 lejátszott találkozónkon 16 pontot szereztünk, ami a félidei negyedik helyre volt elég, a Tatabányától két ponttal lemaradva, az FTC-t egy ponttal megelőzve.

Közel 30 gólt szerzünk mérkőzésenként, amely mutatóban jobbak vagyunk, mint a harmadik helyen álló Tatabánya, a kapott gólok oldalán pedig kerekítve 29 gól szerepel a nevünk mellett.

A házi góllövőlista élén Aleksa Tufegdzic áll, aki 13 találkozón 66 gólt szerzett, ezzel a mutatóval pedig a teljes mezőny második legeredményesebb kézilabdázója a 80 gólnál járó Nagy Bence mögött.

„Tufe” után 55 góllal Gábor Marci, 39 találattal Mladen Krsmancic, valamint 38-38 góllal Mirko Herceg és Papp Tamás áll a házi góllövőlista élmezőnyében, ők öten szerezték a góljainknak a 60%-át. 

A 13 bajnokinkon 51 alkalommal kaptunk 2 perces kiállítást, míg a piros lapot összesen kétszer mutatták fel valamelyik csurgói játékosnak.

Összesen 68 alkalommal állhattunk a büntetővonal mögé, 47-szer pedig eredményesek tudtunk lenni, Tufegdzic ebből 24-et, Krsmancic pedig 15 gólt „vállalt”. 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.