Az elmúlt héten már a hatodik csapatunk kezdte el a szezont.

IMG 8854

 

Nehéz találkozón van túl ifjúsági csapatunk, hiszen legutóbbi ellenfelünk, a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata 100%-os teljesítménnyel – ennek megfelelően az élről – várta a csurgói vizitálást.  

Baranyai Norbert csapata ennek ellenére szívós ellenfélnek bizonyult és bátor, helyenként kimondottan tetszetős játékot produkáltak a mieink.

A végjátékban ellépve végül 32:24 arányban nyert ellenfelünk, Csomós Lóránt és Bazsó Gergely egyaránt 5-5 góllal volt a mieink legeredményesebb játékosa.

 

IMG 8738

 

Az ifistákhoz hasonlóan serdülő csapatunkra sem várt könnyű feladat szintén a NEKA fiataljai ellen, akik a pénteki találkozóig egyszer szenvedtek vereséget.

A Gazdag Tibor által irányított mieink sajnos nem tudták megnehezíteni esélyesebb vendégeink dolgát, csapatunk az első félidő végjátékában már nagyobb hátrányba került.

A találkozót 33:13-ra nyerték meg a balatonbogláriak, Varga Martin és Szijártó Máté 4-4 alkalommal talált be.

 

Pavlovics Darko U14-es csapata vasárnap Nagyatádon folytatta szereplését és a mieink meg is őrizték veretlenségüket.

Előbb a hazaiak ellen nyertünk 28:24-re, majd ezt követően az Ajka csapatát múltuk felül 29:27 arányban, így 4 mérkőzés után 3 győzelemmel és 1 döntetlennel a tabella élén állunk.

Legeredményesebb játékosunk mind a két vasárnapi találkozón Horváth Péter volt előbb 11, majd 9 találattal.

 

Az elmúlt hétvégén megkezdte U12-es csapatunk is a szereplését a Zákányi Bálint régióban, ahol az első fordulót Komlón rendezték.

Vörös Károly alakulata a Pécstől 22:10, míg a hazai pályán játszó Komlótól 16:14-es vereséget szenvedett a bajnokság nyitófordulójában.

 

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

spirit auto logo

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    spirit auto logo     HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk