Serdülő, ifjúsági és U20-as csapatunk is egy-egy győzelmet ért el eddig novemberben.

IMG 4705

Serdülő csapatunk két idegenbeli és egy hazai találkozót játszott eddig ebben a hónapban, legközelebb pedig holnap, a Tatabányát látjuk vendégül (13:00).

A hónap elején a Balatonfüred otthonában sajnos nagyarányú vereséget szenvedtünk (28:14), itthon a fővárosi KSI KA csapatát viszont sikerült legyűrni, miután a 12:10-es félidő után végül 21:20 arányban nyertünk.

Az elmúlt pénteken Vácra utazott Molnár Ferenc csapata, a félidei előny (7:10) ellenére sajnos pont nélkül maradtunk (19:17)

 

Ifjúsági csapatunk ebben a hónapban eddig három mérkőzésből egyet tudott megnyerni.

Előbb a Balatonfüred otthonában szenvedtünk 33:25-ös vereséget, majd hazai környezetben, a Rév-TSC Mikolik csapata ellen gyarapítottuk a megszerzett pontjainknak a számát, miután a 10 gólig jutó Csordás Marcell és a végül 6 találatot jegyző Tóth László vezérletével 24:19 arányban nyerni tudtunk.

Legutóbb - serdülőinkhez hasonlóan - a Vác otthonában szerepeltünk, ám sajnos 33:25 arányban ebben a korosztályban is alulmaradtunk a hazaiakkal szemben.

Holnap ifistáinkra is bajnoki vár, Csurgóra érkezik a jelenleg 4. helyen álló Tatabánya (15:00).

 

Az NB I/B-ben vitézkedő U20-as csapatunk a novembert a feljutásra is esélyes PLER otthonában kezdte, ám sajnos nagyarányú vereséget szenvedtünk Perger Zsolt tanítványaitól (37:19).

IMG 3019

Ezt követően a szintén élmezőnyhöz tartozó Szigetszentmiklós érkezett hozzánk, majd pedig Balatonfüredre látogattunk, pontot azonban nem sikerült szereznünk egyik találkozón sem, előbb 30:24-es, majd 36:21-es vereséget szenvedtünk.

Vasárnap ellenben megszerezte első győzelmét Baranyai Norbert csapata, a gólerős Manojlovity vezetésével 22:19-re múltuk felül az eddig 9 pontot gyűjtő Tata csapatát.

 

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

spirit auto logo

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    spirit auto logo     HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk