Szabó Imre kapusedzővel elsősorban a védekezésünket, valamint kapusaink teljesítményét elemeztük.

img 0967000

 

Hogyan értékelnéd a nemrég mögöttünk hagyott szezont? 

Emelt fővel tekinthetünk vissza az elmúlt bajnoki illetve Liga Kupa idényünkre.

Természetesen szerettük volna akár a negyedik helyet is megszerezni a bajnokságban,de sajnos több kulcsjátékosunk megsérült a tavasz folyamán, de ez a sérüléshullám elérte a Liga Kupában szereplő csapatunkat is. A srácok előtt le a kalappal,hogy így is szépen helyt tudtak állni a mérkőzéseken.

 

Miként láttad a mieink védekezését, valamint kapusaink teljesítményét? 

Összességében a kapusaink jól teljesítettek mind a bajnokságban, mind a Liga Kupában.

„Zapinak” volt egy erős őszi szezonja, sok mérkőzésen védett jól, Tibi pedig szépen teljesített a Liga Kupában és jól szállt be a bajnoki mérkőzéseken is. Természetesen voltak olyan találkozók, ahol gyengébb teljesítményt nyújtottak,de ez benne van a játékban, szerencsére több mérkőzésen jól kiegészítették egymás munkáját.

A védők és a kapusok együttműködésében,a kommunikációban mindenképpen fejlődnünk kell a jövőben, itt tapasztaltam azért hiányosságokat.

 

A szezon végén te is visszatértél a pályára. Mennyire számítottál erre? Esetleg továbbra is edzésben maradsz?

Sajnálatos sérülés miatt kerültem vissza a pályára, Balogh Tibi Balatonfüreden kiváló teljesítményt nyújtott, amikor egy védésnél a combhajlító izma meghúzódott.

A Liga Kupában szerettem volna segíteni a csapatnak, hogy minél előrébb végezzünk, néhány védéssel ehhez hozzá is tudtam járulni.

Fantasztikus élmény volt újra pályára lépni négy év után és „farkasszemet” nézni az ellenfél játékosaival. Poénosan meg is jegyeztem a Bencusnak a döntő után, hogy érzek magamban két jó és két gyengébb évet, de természetesen csak vicceltem. Az idei év is bebizonyította,hogy bármi megtörténhet, így természetesen edzésben maradok.

 

img 2352

 

Külön érdekesség, hogy a mindössze 17 éves Füstös Ádám "cseréje" voltál. Mit gondolsz fiatal tehetségünkről? 

Nem szégyen,de egy tehetséges fiatalember „cseréje” voltam, szerencsére Ádám nagyon jó teljesítményt nyújtott a Liga Kupában és a bajnoki mérkőzéseken is, ahol lehetőséget kapott.

Bemutatkozott az ifjúsági válogatottban is idén,Szerbia ellen pedig jól is teljesített.

Ezekből a szereplésekből már látszik, hogy igenis a felnőttek között van a helye, csak rajta múlik,hogy meddig fog eljutni, mennyire lesz „éhes” a sikerre.

Természetesen a mi felelősségünk is nagy, hogy megfelelő képzést, játéklehetőséget biztosítsunk a számára.

 

A nyáron változás is lesz a kapus pozícióban, Balogh Tibort Pallag Péter fogja váltani. Miként látod ezt a cserét? 

Pallag Peti érkezik a nyáron, örülök a leigazolásának.

Két jó kapusról van egyébként szó, mindkét egyesület jó döntést hozott a szerződtetésükkel.

Tibi döntését tiszteletben tartjuk, remélem megtalálja számítását a következő állomáshelyén. Egy játékos pályafutásához hozzátartozik a klubváltás, én személy szerint egyik váltásomat sem bántam meg, hiszen új tapasztalatokkal, ingerekkel lettem gazdagabb.

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

spirit auto logo

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    spirit auto logo     HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk