A végletekig kemény és feszült összecsapáson egy-egy pont jutott a csapatoknak.

IMG 1152

 

A mérkőzés első perceiben a vendég dabasiak vették magukhoz az irányítást, az ötödik minutum legvégén viszont már mi vezettünk (4:3).
Cehte alaposan “bekezdett”, amire a vendégek azonnal külön emberfogással válaszoltak.
Szerencsére ez nem fogta meg az ezúttal is Vasics nélkül szereplő mieinket, jó védekezésünknek köszönhetően a félidő közepén már négy góllal tudtunk vezetni (10:6).
Szívós vendégeink rendre felzárkóztak, ami aztán az utolsó percekre is igaz volt, 15:11-ről 15:13-ra módosúlt az eredmény az első félidő végén.

tippmix

A második játékrészt sikerült csurgói góllal kezdenünk, ezt követően azonban kiegyenlített Dabas (16:16).
A vezetést viszont nem adtuk át, sőt mi több Kovacevic, majd Nagy góljai után ismét két góllal vezettünk (18:16), amit egy ideig tartani is tudtunk (20:18).
A folytatásban előbb ledolgozta hátrányát ellenfelünk, majd tíz perccel a vége előtt már náluk volt az előny, ráadásul nem is egy góllal (20:22).
Jót tett a mieinknél a kapuscsere, hiszen Balogh Tibor védéseinek is köszönhetően pillanatok alatt fordítani tudtunk zsinórban négy szerzett góllal (24:22).
Izgalmakat azonban a folytatás is hozott, a végjáték ugyanis rendkívül feszülten telt.
Az utolsó kicsit több mint két percben három alkalommal is kiállítást kaptunk, amiben Balogh Tibor azonnali kizárása is benne volt.
Ezt sajnos ki tudta használni ellenfelünk és az utolsó másodpercekben végül döntetlenre hozták az összecsapást.

 

IMG 1149

 

Csurgói KK - DataChrom Dabas 26:26 (15:13)
Csurgó, Id. Sótonyi László Sportcsarnok, 700 néző. V.: Földesi, Halász.

 

Csurgó: Zaponsek, Balogh (kapusok), Vasvári, Kovacevic 6, Cehte 3, Hanusz, Varjú 2, Farkas, Oslak 3, Nagy 1, Bazsó P., Toskic 1, Hadziomerovics, Astrashapkin 8 (5), Kerkovits 1, Szeitl 1. Vezetőedző: Bencze József

Dabas: Pallag, Holló (kapusok), Simovic, Halász 3, Szöllősi 2, Zakics 1 (1), Klyuyko 2, Országh 2, Dr. Bíró 1, Shinnosuke 5, Kekezovity 1, Perisic 3, Borsos 6, Lepsényi. Vezetőedző: Tomori Győző

 

Kiállítások: 12 (1 kizárás) ill. 10 perc
Büntetők: 5/5 ill. 1/1

 

 

 

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

Spirit Auto LOGO

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    Spirit Auto LOGO      HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk