Az eseményről klubunk ügyvezető-igazgatója is nyilatkozott.

IMG 2612

Andorka Sándor, volt nemzetközi játékvezető, az Európai Kézilabda Szövetség Versenybizottságának egykori tagjának vezetésével Csurgón került sor a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Bizottságának soron következő ülésére, melynek fő témája a 2019-es évben esedékes nemzetközi események és a bizottság tagjainak az azokon történő szerepvállalása volt.

A bizottsági ülést megelőzően Füstös János, Csurgó polgármestere bemutatta a jelenlévőknek sportcsarnokunkat, a város uszodáját, továbbá beszámolt a következő évek sportcélú beruházásokról is.

 

Erdélyi Péter, klubunk ügyvezető-igazgatója, egyben az esemény házigazdája, minderről a következőket nyilatkozta honlapunknak: 

 

„Immár hagyománnyá vált a szövetség nemzetközi bizottságában, hogy az egyes kihelyezett üléseket a klubokhoz köthető tagok klubjának székhelyén tartják. A novemberben esedékes ülésre én hívtam meg a bizottságot, amin az ülések állandó meghívottjai, Horváth Gabriella, az MKSZ újonnan kinevezett főtitkára és Soós Balázs nemzetközi igazgató is részt tudtak venni. Külön öröm volt számomra, hogy ilyen nagy számban tudtunk ülésezni, hiszen bár a Csurgói Kézilabda Klubot senkinek sem kellett bemutatni, többen még nem is ismerték a csurgói arénát, sőt még magában a városban sem jártak korábban. A kihelyezett ülés alkalmával viszont megismerhették az otthonunknak helyet adó épületegyüttest, amelyről rendkívül pozitív véleménnyel voltak, és úgy vélték, hogy a jelenleg épülő hotel átadását követően versenyképes helyszíne lehet városunk egy-egy nemzetközi kézilabdás eseménynek. A kihelyezett ülés alkalmával a Somogy Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, Kertész Adél, rövid beszámoló keretében bemutatta a megye kézilabda-életét, továbbá felvázolta a lehetséges fejlődési területeket is a bizottság tagjainak.”   

 

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

spirit auto logo

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    spirit auto logo     HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk