Újabb komoly erőpróba vár csapatunkra.

tippmixIMG 0692

Szombaton a bajnokságban eddig hat pontot gyűjtő Komló ellen játsszuk következő bajnoki mérkőzésünket.

Ellenfelük otthonába továbbra sem győzni járnak a csapatok, amit jól bizonyít, hogy eddigi három idei hazai találkozóját – sorrendben a Ferencváros, a Dabas és a Cegléd ellen – egyaránt megnyerte riválisunk.

Ebben nagy szerepe volt a Jerkovic, Markovic, Gebhardt triónak, hiszen ők hárman már 90 gólt szereztek 36, 28 és 26 gólos leosztásban, ami egyébiránt a komlói gólok közel 60%-át jelenti.

A Baranya megyei gárda ellen a tavalyi szezonban mindössze egy pontot sikerült szereznünk, az idegenbeli vereséget követően végül Csurgón játszottak egymással döntetlent a csapatok.

A komlóiak a tavalyi remek szereplés után – ötödik helyen fejezték be az idényt – ebben a szezonban az EHF-kupában is indulhattak, a második fordulóban azonban a görög Olympiakosz idegenben lőtt több góllal búcsúztatta őket.

 

Mérkőzés: Sport36-Komló – Csurgói KK (K&H liga)

Helyszín: Városi Sportközpont, Komló

Időpont: 2018. október 20. (18:00)

Közvetítés: www.keziszovetseg.hu (online)

 

 Hajrá Csurgó! 

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

spirit auto logo

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    spirit auto logo     HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk