Bencze József az elmúlt és a jövőbeli szezonról egyaránt nyilatkozott.  

img 4478

 

Október közepén vetted át a csapat irányítását. Mi a véleményed az azóta eltelt időszakról és az elért eredményekről? 

A gyengébb kezdésünk után sikerült csapatmunkával és nagy akarattal a téli pihenő végére felkapaszkodnunk a középmezőny csapataihoz.

A tavaszi jó kezdés után viszont a Magyar Kupa szereplésünk nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna és az utána lévő mérkőzéseken már hullámzó volt a teljesítményünk.

Sajnos nem tudtunk beérni az 5. helyre, ami a mi kezünkben volt, így meg kellett elégednünk a 6. pozícióval, amivel viszont elveszítettük a nemzetközi kupában való indulás jogát.

Úgy gondolom ebben a bajnokságban voltak szép győzelmeink és játszottunk három döntetlent is, de sajnos becsúsztak váratlan vereségek is. 

 

Hogyan értékelnéd a bajnokságban megszerzett 6. helyet? 

Úgy vélem ez a hatodik hely reális, ha megnézzük, hogy az előttünk végzett csapatokkal szemben milyen eredményeket értünk el, viszont a mögöttünk végzettekkel szemben pedig legalább egyszer sikerült a győzelmet megszerezni.

Sajnos az előttünk záró együttesekkel szemben csak a Komlótól tudtunk pontot szerezni, de hozzátenném, hogy élvezetes meccset sikerült játszanunk a Tatabányával és Balatonfüreden is.

 

img 4769

 

Miben kell szerinted leginkább fejlődnünk, hogy a jövőben akár előre is lépjünk a tabellán? 

Az előre lépéshez nyilván a védekezésünknek kell sokkal keményebbnek lennie, de természetesen a külső zónákból sem mindegy, hogy az átlövőink milyen százalékkal lesznek eredményesek, ez mellett pedig a hat méterről való ziccerlövéseink megfelelő hatékonysággal való kihasználása a legfontosabb.

 

Hat játékos érkezik a nyáron. Miként vélekedsz az új fiúkról és a jövőévi keretről? 

A hat játékos érkezésével egyidejűleg minden poszton lesz legalább egy rutinosnak mondható és egy fiatalabb játékos.

Nagy segítség lehet nekünk Alem Toskic érkezése, akitől sokat várok védekezésben, de természetesen támadásban is sokat segíthet.

A kapuba érkező Rok Zaponsek egy nagyon jó alapokkal rendelkező kapus, aki Balogh Tibivel jó párost fognak alkotni!

Aleh Astrashapkint úgy gondolom nem kell bemutatni senkinek, hiszen már letette névjegyét egy korábbi szezonban Csurgón, reméljük a jövőben hasonlóan jó idényt sikerül mutatnia.

A három fiatal játékosnak – Nagy Szabolcsnak, Kerkovits Gyulának és Farkas Tamásnak - pedig a fő feladata az lesz, hogy minél hamarabb felvegyék az NB I ritmusát, valamint, hogy minél többet tanuljanak a rutinosabb játékosoktól.

 

img 3446

 

Mennyire kell szerinted új csapatot építeni? 

A csapat magja megmarad, de minden csapat más, ezért úgy gondolom csapatot építeni mindig kell.

Az érkezőkkel és a maradókkal újra egy egységes, a pályán, valamint pályán kívül is összetartó és küzdeni tudó egységet alkotó CSAPATOT kell alkotnunk, beleértve a stábunk többi tagját is.

 

Végezetül pedig, mikor kezd a csapat és mit lehet tudni a nyári felkészülésről? 

A felkészülést július 17-én kezdjük el és majdnem minden héten játszunk edzőmérkőzéseket vagy pedig tornákon fogunk részt venni.

A szurkolóink honlapunkon folyamatosan figyelemmel kísérhetik majd, hogy mikor, hol és kik ellen lépünk pályára.

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

spirit auto logo

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    spirit auto logo     HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk